Szem alatti karikák ellen

Szem alatti karikák ellen

 

Szem alatti karikák ellenElőbb utóbb minden nőnek meggyűlik a baja  a szem alatti kisebb nagyobb karikákkal, azok eltűntetésével.

Az alábbi szisztémát eléd tárva neked is könnyíthetünk a smink elkészítésének ezen fázisán!
 
 
 
 
– Az alapozószivacs ferde végével vagy ujjbeggyel vigye fel (apró ütögetős mozdulatokkal) a világosabb színt a szem alatti sötét árnyalatú karikákra.

– Az apró ütögetős mozdulatokra azért van szükség, mert ha ujjunkkal úgy próbáljuk felvinni a korrektort, hogy a bőrt közben húzzuk, a bőr ráncosodásra hajlamosabbá válik ezen az érzékeny területen!

– Ha az arc alapozásához a legvilágosabb árnyalatú korrektort használta, akkor be kell szereznie egy ennél világosabbat, de a  szem alatti karikák lehetnek különféle árnyalatúak is, ezekre érdemes külön szisztéma szerint választanunk korrektort:
 

Karika színárnyalata Használandó korrektor
barnás sárga
kékes narancsos
piros zöld

 
– Ha még mindig áttűnnek a szem alatti karikák, több korrektor szükséges, ilyenkor ismételje meg a műveletet, vigyen fel még egy kevés világosabb színt, és dolgozza el valamelyik fent említett módon.
 
– Ha szükséges, Vékony púderréteggel fixálhatja a korrektort.